A sörfőzés során valójában kétszer is hozzáadnak komlót a főzethez. Erre azért van szükség, mert ahhoz, hogy a komlóból a keserű íz átmenjen a cefrére, elég hosszú ideig kell együtt főzni őket, ez viszont negatívan hat az aromára. A kívánt aroma eléréséhez szükséges komlót csak a főzés végén adják hozzá a készülő italhoz. A markáns aroma eléréshez egyes serfőző mesterek ezen felül a szűréskor is, illetve az érlelődés során is adagolnak még komlót az italhoz. Magyarul a sör keserű ízét adó komlót a főzés elején, az ital aromáját adó komlót viszont a főzés végén adják hozzá a főzethez.

A felhasznált komló formája

Tobozka
Sok sörfőző mester esküszik arra, hogy a komlót egészében, eredeti formájában kell felhasználni. A komló tobozkája virágszirmokból és egy külső csészéből áll. A csészelevelek végén kis mirigyek találhatók, ezek tartalmazzák az úgynevezett komlólisztet, amelyben illóolaj, cukor, viasz és gyanta találhatók. A serfőzők számára ezek az illóolajok nagyon fontosak, ugyanis ezek határozzák meg később a sör ízét és aromáját.

Tabletta
A komló feldolgozása során az eredetileg gömbölyű termős virágokat tabletta formájúvá préselik össze. Ezeket többnyire vákuumcsomagolásban vehetik meg a serfőzők. A komlótabletta előnye az eredeti formájú tobozkákkal szemben az, hogy hosszabb ideig eláll.

Komlókivonat
A sörkészítők számára a harmadik lehetőség a komló folyadék formája, amely a komló minden lényeges alkotóelemét tartalmazza. Ezen felül készítenek azonban olyan speciális komlófolyadékokat is, amelyek kizárólag az aromát vagy a keserű ízt tartalmazzák.

Felhasznált irodalom: Berry Verhoef: Sörök enciklopédiája. Pécs. Alexandra Kiadó, 2010.