A középkor folyamán terjedt el a komló virágának használata a serfőzéshez. Előtte sokféle növényt és fűszert használtak a korai sörök ízesítésére, és a komló eleinte csak az egyik lehetett a sokféle adalék között. Azt, hogy a serfőzőknek hogyan jutott egyáltalán eszébe, hogy a komló virágával próbálják meg a élvezetesebbé tenni a sört, nem tudjuk. Azt viszont biztosan tudni lehet, hogy az ősi finnek és a vikingek az elsők között használták.

A szerzetesek és a komló
A komló népszerűvé válása a középkori kolostoroknak köszönhető. A szerzetesek kezdtek tudatosan kísérletezni a sörfőzési eljárás tökéletesítésével, ráadásul a kora-középkorban csak ők rendelkeztek olyan hálózattal, amely lehetővé tette a tudás és az információk hatékony cseréjét és messzi területekre való eljuttatását. A szerzetesek tapasztalati úton jöttek rá, hogy a komló nem csak kiválóan kesernyés ízt ad a főzetnek, de tartósító hatása is van. A komlót ez a kettős hatása tette különlegessé a többi ízesítésre használt növényhez képest. Az biztos, hogy már a 800-as években termesztettek komlót kifejezetten a sörkészítés céljából. Az európai kontinensen a XI-XII. században terjedt el, és szorította ki a többi ízesítőt.

A brit ellenállás
Az angolok szeretnek külön utakon járni a „kontinenshez” képest, és ez a sörkészítésben sem történt másképp. Sokáig ellenálltak a komló használatának, VIII. Henrik király pedig egyenesen „alávaló növénynek” nevezte a komlót, amely nyomorba dönti a népet. Az érett középkorban az angol köznyelv is megkülönböztette a komlóval és az anélkül főzött söröket: a nélküle készült italt nevezték ale-nak, és a komlósat sörnek. A londoni sörfőző céh a szabályzatában rögzítette is, hogy az ale kizárólag vízből, malátából és élesztőből készülhet, amibe nem szabad sem komlót, sem más növényt rakni. A Brit-szigeteken csak a XV. század végén vált mindennapossá a komló használata, ezután már az ale-t is komlóval készítették.

Felhasznált irodalom: Berry Verhoef: Sörök enciklopédiája. Pécs. Alexandra Kiadó, 2010.