Blog

68. Sörlázadások – A sörpuccs 6.

A versenyfutás a puccsért A német radikális jobboldal 1923 őszére, a hiperinfláció csúcspontján olyan hangulatba hergelte magát, hogy már nem az volt a kérdés, hogy lesz-e lázadás, hanem hogy ki csinálja meg a puccsot. A vezetők az aktivisták részéről is óriási nyomást érzékeltek. Fennmaradt egy belső náci jelentés, amely leszögezte, hogy ha sürgősen nem hajtanak végre valamilyen radikális akciót, akkor a rohamosztagosok egy része egész egyszerűen átáll a másik forradalmi mozgalomhoz, a kommunistákhoz. Utólag már világosan látszik, hogy az elképzelés a puccsról irreális volt, a német állam egyáltalán nem állt olyan gyenge lábakon, mint hitték. A mozgalmon belülről nézve azonban másképp látszott a helyzet: annyira készpénznek vették a közeli hatalomátvételt, hogy a szélsőjobboldal vezetői a szisztematikus szervezkedés helyett elsősorban egymással játszmáztak azon, ki vezeti a puccsot, ki kerül kormányra, ki milyen miniszter lesz. sorpuccs-06 Hitler kapkodni kezd A szélsőjobboldalon belüli bonyolult politikai játszma a részletei túlmennek ennek a blognak az érdeklődési körén, de lényeg a lényeg: a nem túl biztos pozíciókkal rendelkező Hitler október végére már pánikban volt, hogy Kahr és a konzervatív elit vezetésével történik meg a várva várt puccs, őrá és a mozgalmára pedig csak valami marginális szerepet osztanak. Ez jó eséllyel a politikai karrierje végét is jelentette volna, hiszen ő ekkor csak egy ellenzéki hordószónok volt, a tömegek hergeléséhez értett, és egy keményvonalas jobboldali diktatúrában, amit nem ő vezet, őrá nem sok szükség lett volna. Hitler kapkodni kezdett, és úgy döntött, improvizál: lényegében mindenfajta felkészülés nélkül elindítja ő puccsot, kész helyzetet teremt, és maga mögé kényszeríti a többi jobboldali vezetőt. Felhasznált irodalom: Ian Kershaw: Hitler 1889-1936: Hybris. Szeged, Szukits, 2003.
Címkék:
108. Amit sörivás közben érzünk 3. 108. Amit sörivás közben érzünk 3.