Blog

71. Sörlázadások – A sörpuccs 9.

A söröző nép eldönti a politikai kérdést Hitler improvizált beszédéről nem maradt fenn sem hangfelvétel, sem leirat, csak részleteket és az elementáris hatását ismerjük. A Müncheni Egyetem politikatudósa, dr. Karl Alexander von Müller, aki Kahr támogatójaként szintén ott ült a csarnokban, utólag így számolt be: „Egész életemben nem láttam ahhoz fogható hangulatváltozást egy tömegben, ami ott néhány perc alatt végbement… Hitler néhány mondattal úgy kifordította őket, ahogy egy kesztyűt kifordít az ember. Olyan volt, mintha valamiféle hókusz-pókusz, valamiféle varázslat történt volna”. Hitler sikeresen meggyőzte a tömeget arról, hogy a felkelés nem a helyi konzervatív vezetők, a hadsereg vagy a rendőrség ellen, hanem a berlini „zsidó” kormány ellen irányul. Az emberek egyre lelkesebben helyeseltek. Hitler a beszéde végén megkérte az éljenző tömeget, hogy hangos buzdítással segítsenek meggyőzni a vonakodó urakat a felkeléshez való csatlakozásra. Kahr, Lossow és Seisser hallotta a hangorkánt, és kezdték meginogni. Rövidesen befutott a sörcsarnokba Ludendorff tábornok is, aki felszólította a triumvirátust a puccs támogatására. Ők végül beadta a derekukat. Ludendorff, Hitler és a triumvirátus tagjai visszatértek a Bürgerbräukeller pódiumára, ünnepélyesen kezet fogtak egymással, és rövid beszédeket intéztek a tömeghez. Az emberek éljeneztek. Ez volt a puccs csúcspontja. Innentől elkezdett szétesni minden. sorpuccs-09 A sörcsarnokban csak a puccsisták maradnak A nácik úgy döntöttek, hogy aminek a sörcsarnokban meg kellett történni, az sikeresen lezajlott, és a rohamosztagosok hazaengedték az embereket. A triumvirátus tagjai továbbra is csapdában voltak, azonban amikor Hitler elment elintézni valamit, kérésükre Ludendorff a tiszti becsületszavukért cserébe elengedte őket. Ez komoly hiba volt, mivel azonnal kijelentették, hogy kényszer hatása alatt cselekedtek, és elkezdték megszervezni az ellenlépéseket. Eközben München másik felén már elkezdődtek az összecsapások. Egy másik sörcsarnok is érintett volt ugyanis a puccs elindításában, és arrafelé nem alakult minden békésen. Felhasznált irodalom: Ian Kershaw: Hitler 1889-1936: Hybris. Szeged, Szukits, 2003.
Címkék:
108. Amit sörivás közben érzünk 3. 108. Amit sörivás közben érzünk 3.