A sörcsizma „feltalálásáról” több népszerű legenda is ismert. Az egyik történet egy porosz tábornoknak tulajdonítja az érdemet. A hadvezér egy csata előtt megígérte a katonáinak, hogyha győznek, az ő csizmájából ihatják meg a sörüket. Az ígéretét úgy tűnik, kissé elhamarkodta, mert a csatát megnyerték. Ha nem teljesíti a fogadalmát, azzal a tiszti becsületszavát teszi semmissé, ha viszont teljesíti, akkor meg a méltóságát veszti el az emberei előtt. A gordiuszi csomót végül azzal vágta át, hogy egy mesteremberrel készíttetett egy üvegcsizmát, és azt adta oda a csapatainak a győzelmi ünnepséghez. Egy másik legenda ennél jóval későbbre, az I. világháború idejére teszi a sörcsizma születését, is itt egy valódi lábbeli is szerepet kap: mivel a lövészárokban üldögélő katonáknak nem volt sörös korsójuk, egy sörrel töltött bőrcsizmát adogattak körbe. A csizmából való közös ivás aztán a jó szerencse szimbólumává vált. A valóság azonban az, hogy egyik legenda sem igaz. Sőt, a sörcsizma feltalálásának érdemét elég meggyőzően vitatják el a németektől az angolok. A sörcsizma útja Arról nincs megbízható információ, ki alkotta meg az első sörcsizmát, az azonban biztos, hogy a Brit-szigeteken már az 1800-as évek első felében használták, és elsősorban nemesi vadásztársaságokban volt népszerű. Szemben a későbbi német használattal, az angolok esetében a közrendűek közé nem szivárgott le, a brit előkelők között pedig az 1870-es években kiment a divatból. Nem úgy Németországban, ahol akkoriban kezdtek csak igazán rákapni a használatára. Németországban, Ausztriában és Svájcban is elterjedt a közemberek között, és az I. világháború idején pedig a német hadseregben különböző beavatási és győzelmi rítusokhoz használták a sörcsizmákat.
13. Az élesztő
Az élesztő sokáig nem tartozott a sör tudatosan használt alapanyagai közé. Mivel az élesztő benne van a levegőben, nem feltétlenül kell tudatosan hozzáadni a főzethez az erjesztés elindításához.