48. Amikor a Oktoberfest elmaradt I.

A világ legnagyobb sörfesztiválja, az Oktoberfest, 1810-es elindulása óta mindössze néhány alkalommal maradt el.

A világ legnagyobb sörfesztiválja, az Oktoberfest, 1810-es elindulása óta mindössze néhány alkalommal maradt el. Érdemes áttekinteni ezeket az alkalmat, mert a fesztivál története jól kirajzolja a Közép-Európát sújtó nagy társadalmi megrázkódtatásokat és felfordulásokat. A történelem egy bajor söröskorsón keresztül nézve:
1813: Ez volt az első év, hogy elmaradt az ünnepség. Amikor az Oktoberfest elindult, Napóleon hatalma csúcsán állt, és lényegében az egész kontinenst uralta. 1813-ban azonban a hatalmi viszonyok viharos sebességgel alakultak át. Az előző télen Napóleon katasztrofális vereséget szenvedett Oroszországban. Ez nem csak egy háború volt a sok korabeli között: a történelem addigi legnagyobb hadserege, amelyet minden idők egyik legzseniálisabb hadvezére vezetett, néhány hónap leforgása alatt megsemmisült. A nemvárt összeomlást a kortársak Isten ítéletének tekintették, és egész Európában lángra lobbant a nemzeti ellenállás. A francia uralkodó korábbi kényszerszövetségesei sorra fellázadtak. Az 1813-as tavaszi porosz felkelés után Ausztria is hadat üzent a franciáknak, és őszre kiterjedt háború dúlt a német területeken. A hadműveletek miatt az Oktoberfest elmaradt. Az őszi hadjárat a szövetségesek győzelmével végződött, akik tavaszra már be is vonultak Párizsba és száműzték a lemondatott Napóleont.
1854: Ebben az egyébként békés évben pusztító kolerajárvány tört ki. Háromezer müncheni polgár vesztette életét. A hatóságok a járvány megfékezése miatt nem engedélyezték a tömegrendezvényeket, és az Oktoberfest elmaradt. Feltehetően egyébként sem volt sok kedve ünnepelni a münchenieknek.
1866: Napóleon bukása után Közép-Európa következő nagy átrendeződését az egységes Németország kialakulása jelentette, és ezt az Oktoberfest is megérezte.
1866-ban kitört a porosz-osztrák háború, amely eldöntötte, ki lesz a vezető erő német területen. A Bajor Királyság az Osztrák Birodalom oldalán küzdött. Hiába maradt el még az Oktoberfest is, a harc Bismarck fényes győzelmével végződött. A háborúnak magyar vonatkozása is van, ez azonban pozitív: a vereség végleg rákényszerítette a megrendült Osztrák Birodalmat, hogy kiegyezést keressen a passzív ellenállásban élő magyarokkal.
1870: Négy évvel később a bajorok már a Bismarck oldalán küzdöttek a német egyesülésben ellenérdekelt franciák ellen. Bár a harcok Münchentől távol, francia földön folytak, a háborús erőfeszítések miatt a fesztivál elmaradt. A bajorok nem lehettek csalódottak: a németek fényes győzelmet arattak, és a versailles-i palota Tükörtermében kikiáltották az egységes Német Birodalmat.
1873: Az immár az egységes Németországhoz tartózó Münchenre ismét kolerajárvány csapott le, és az Oktoberfest elmaradt. Ezután azonban kezdetét vették a „boldog békeidők”, és a fesztivált a következő 40 évben minden ősszel megrendezték.

megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on pinterest
Pinterest
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email
On Key

Sörárium blog

57. Az áldozatként bemutatott sör

Az ősi vallások szerves része volt, hogy az isteneiknek az emberek az általuk fogyasztott táplálékból mutattak be áldozatot: háziállatokat vágtak le vagy gabonaféléket égettek el.

44. Ki találta fel a sört?

A sör szerelmeseit és a tudósokat egyaránt régóta foglalkoztatja a kérdés: mikor, kik és hol főzték a világ első sörét? A sör feltalálására a mai napig nincs egyértelmű válasz.