Ahogyan a keltáknak, úgy az ősi germánoknak is megvoltak a maguk mítoszai a sörről, és arról a különleges szerepről, amelyet az isteneik életében játszott. A sör a germánok számára egyszerre volt mindennapi és ünnepi ital. Ennek megfelelően az isteneik is rendszeresen söröztek, és mítoszaikban számos fontos esemény, például az ármányos Lokival kirobbant konfliktusok is gyakran sörözés közben eszkalálódnak. Az istenek serfőző mestere Míg a keltáknál az istenek kovácsa főzte a mágikus sört, a germán mitológiában ez a szerep a tenger istenének, Égirnek jutott. Égir a tenger fenekén épített palotájában élt feleségével, Rannal, és kilenc lányával, a hullámistennőkkel. Bár nem volt gonosz isten, mint Loki, a vikingek számára mégis ő volt talán a legrettegettebb hatalmasság. Hajós népként ki voltak szolgáltatva a tengernek, amely kedve szerint küldte a tengerészeket a hullámsírba, vagy biztosított nekik nyugodt, biztonságos utazást. A vikingek mitológiájában a tenger veszedelmeit Égir, és különösen családja női tagjai testesítették meg: az ő szeszélyüktől és hangulatuktól függött, hogy egy hajós épségben hazajutott-e, vagy nem. Mulatozás a tenger fenekén Égir egy különleges üstben főzte a sörét, amelyet Thortól kifejezetten erre a nemes célra kapott. Minden télen megvendégelte a többi istent a víz alatti palotájában, ahol tűz helyett a tengerbe veszett aranykincs csillogása adott fényt. Égir mágikus söröskupái egy ősi férfiálmot testesítettek meg: soha nem örültek ki, miután valaki jól meghúzta őket, maguktól újratöltődtek. Az istenek ennek megfelelően olyan végeérhetetlen mulatságokat tartottak nála, hogy a viking hajósok a tenger fehér tajtékját is Égir sörének tulajdonították.