Az ősi vallások szerves része volt, hogy az isteneiknek az emberek az általuk fogyasztott táplálékból mutattak be áldozatot: háziállatokat vágtak le vagy gabonaféléket égettek el. A régi kultúrák a korabeli söritalokat az alapvető táplálékok közé sorolták, így magától értetődő volt, hogy sörrel is áldoznak az isteneknek. Számos erről szóló feljegyzés maradt fel például az ókori Kis-Ázsiából és Közel-Keletről. Hogyan nézett ki egy ilyen söráldozat? Szerencsére az egyik európai söráldozási hagyomány egészen sokáig, a keresztény időszakban is fennmaradt, így pontos képet alkothatunk róla. A tenger megbékítése Skócia északi részén, Lewis szigetén maradt fenn sokáig élő szokásként egy ősi kelta söráldozati hagyomány, amelyet évenként végzett el a falu népe, hogy megbékítse a tengert, illetve sok hínárt kérjen, amelyet a föld trágyázására használtak. A söráldozat azzal kezdődött, hogy egy délután az egész falu összegyűlt a mezőn. Minden család magával hozott egy kis zsáknyi malátát, ezt összeadtak, és azonnal fogyasztható ale sört főztek belőle. Ezután kiválasztották a szertartást végző férfit, aki az éjszaka közepén, kezében egy magasba tartott kupa sörrel derékig belegázolt a tengerbe. A falu népe a parton állva figyelte a szertartást. A férfi ezután fennhangon megszólította a Seonaidh nevű kelta vízi szellemet: „Seonaidh, felajánlom neked ezt a korsó sört! Reménykedem, hogy olyan jónak találod ezt az italt, hogy a jövőre is sok hínárt küldesz a földünk gazdagítására!” – majd belehajította a kupát a tengerbe. A pogány és a keresztény hagyományok érdekes ötvözeteként a falu népe ezután bevonult a templomba. Az oltáron egyetlen szál gyertyát gyújtottak meg, amelyet némán, állva néztek. Miután adott jelre eloltották a gyertyát, és így az összes általuk ismert istent kielégítették, kitódultak arra a mezőre, ahol délután a sört főzték, és hajnalig tartó mulatság kezdődött, ahol megitták a közös sört.