Az 1844-es müncheni sörforradalmat „első bajor sörforradalomnak” is nevezik, hogy megkülönböztessék egy másik konfliktustól, ami már napjainkban történt: az 1995-ös bajor sörkert forradalomtól. Szemben az 1844-es lázadással, 1995-ben nem került sor erőszakra, a hadsereg beavatkozására pedig végképp nem, de a müncheni polgárok ez alkalommal is elérték, amit akartak. Mint a legtöbb forradalom vagy zavargás, ez is egy apró, és látszólag jelentéktelen üggyel kezdődött, ami aztán lépésről lépésre fontos politikai üggyé eszkalálódott. A tűrhetetlen csendrendelet A történet azzal kezdődött München Grosshesselohe városrészében található Waldwirtschaft söröző közelében lakó polgárok nehezményezték az igencsak hangos kerthelyiséget. A lakók lobbizásának eredményeképp a helyi bíróság kötelezte a sörözőt, hogy este fél 10-kor zárja be a kertjét. A látszólag ártatlan, és magyar szemmel nézve semmiképpen sem túl drákói döntés óriási felháborodást váltott ki. Az Isar folyó közelében fekvő, és a köznyelvben gyakran csak WaWi-nek rövidített Waldwirtschaft korántsem csak egy helyi kis kocsma. A sörárusítás jogát még a 15 században szerezte meg, azóta működik a jeles intézmény, amely jelenleg a Spaten tulajdonában van. A sörszerető müncheniek a csendrendeletet szabadságjogaik súlyos korlátozásaként élték meg és úgy érezték, hogy a bajor sörkultúra szívét érte a döfés. A polgárok ráadásul nem voltak egyedül: a tiltakozás élére állt a helyi média, a nagy bajor serfőzdék és a helyi politikusok. A sörkertek védelmében szervezett tüntetés váratlanul nagyobb megmozdulássá vált, mint azt bárki várta volna.