87. Sörlázadások – A chicagói sörlázadás 7.

A tárgyalás napjának reggelén mintegy háromszáz, sípokkal és dobokkal felszerelkezett német tüntető vonult a bíróság épülete előtti térre.

Az első összecsapás A tárgyalás napjának reggelén mintegy háromszáz, sípokkal és dobokkal felszerelkezett német tüntető vonult a bíróság épülete előtti térre. Amennyien tudtak, benyomultak a bíróság épületébe, de nem azért jötte, hogy megnézzék a tárgyalást. Kerek-perec közölték a bíróval, hogy fel kell mentenie a vádlottat, ha nem akar háborús állapotokat Chicagóban. Ezután, hogy nyomatékot adjanak a szavaiknak, a tüntetők megszállták a Randolph és Clark utak kereszteződését, és leállították a forgalmat. A fegyvertelen tüntetők fél órán keresztül tudták csak fenntartani az útblokádot. Boone parancsára egy mindössze húsz fős, husángokkal felszerelkezett rendőrosztag támadt a németekre. Az összecsapásban a rendőrök nyertek. Brutálisan elagyabugyálták a tiltakozókat, kilenc embert letartóztattak, a többieket pedig visszaszorították a folyón túlra, a németek lakta városrészbe. Jön a német ellentámadás Az amerikai hadtörténészek között közszájon forog egy ironikus mondás: a történelemben semmi nem biztos, egyetlen dolgot leszámítva: mindig lesz német ellentámadás. Boone még nem ismerhette ezt a bölcsességet, mégis ennek szellemében járt el. A délelőtti győzelem után nem bízta el magát, hanem biztosra vette, hogy várható német ellentámadás. Vehemensen készülni kezdett a fogadására. Berendelte szolgálatra a város összes rendőrét, valamint 150 civilt is kötelezett, hogy aznap rendfenntartói feladatokat lássanak el. A németek valóban nem hagyták annyiban a dolgot. A délelőtti összecsapás hírére forrongani kezdett az általuk lakott negyed. Délután 3 óra után körülbelül kétezer főnyi, puskákkal, pisztolyokkal, késekkel és husángokkal felfegyverzett német indult meg a belváros felé, hogy tisztázza a sörivással kapcsolatos problémákat.

megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on pinterest
Pinterest
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email
On Key

Sörárium blog

43. Ale sörök 11.

hanga ale egy igazi sörkülönlegesség, amely révén bepillanthatunk abba, milyenek voltak azok az ősi sörök, amelyeket nem komlóval, hanem más növényekkel ízesítettek.

7. A komló fajtái

Mindegyik komlónak megvan a maga karaktere. A serfőző mestereknek, ahhoz, hogy a kívánt sört állíthassák elő, jól kell ismerniük a különböző komlófajtákat.

38. Ale sörök 6.

Biére de garde A Biére de garde vagyis az „otthoni sör” jellegzetes francia ale. Franciaország északnyugati részén, a belga határ közelében fekvő területekről származik. Története