A brit sötét ale sörök két fő fajtája a Stout és a Porter. Habár a történetük szorosan összefonódik, a Stout ma nemzetközi népszerűségnek örvend, míg a Porter évszázados háttérbe szorulás után éppen csak az utóbbi évtizedekben kezd visszatérni.
Stout
A Stout sötét ale különleges sörfajta, de az egész világon jól ismerik a Guinness-nek köszönhetően. Természetesen sok más angol és ír sörfőzde is készít ilyen söröket. A Stout testes, száraz, de friss sörfajta. Jellegzetesen pörkölt ízhatása van, mivel az alapanyagai között ott találjuk a pörkölt malátát is. Érdekes módon a Guinness jellegzetes ízéhez gazdasági érdek (vagy erősebben fogalmazva: az adózással való trükközés) vezetett: mivel a kormány a 19. században nem a kész sört, hanem az alapanyagként használt malátát adóztatta, II. Arthur Guinness az árpa csíráztatása helyett a pörkölésével kezdett kísérletezni. Ennek eredményeképp alakult ki a Guinness világszerte népszerű pörkölt íze, keserűsége és szárazsága. Eredetileg az erős Portereket hívták Stout Porternek, míg végül csak a Stout maradt a névből. A 19. században például a Guinness Extra Stout-ot is Guinness Extra Superior Porternek nevezték.
Porter
A Porter a Stout könnyebb változata, bár az alkoholtartalma többnyire 5% feletti. Az íze valamivel édesebb mint a Stout-é, de ennek a sörfajtának is jellegzetes pörkölt aromája van. Barna malátából főzik, és a kész sörnek lényegében fekete színe van. A Porter-t Londonban fejlesztették ki a 18. században. A 19. század végén hanyatlani kezdett a népszerűsége, és a 20. században egy időre szinte teljesen el is tűnt Nagy-Britanniából, azonban újabban a kézműves- és a kis sörfőzdéknek köszönhetően ismét megjelent mind a szigetországban, mind az Egyesült Államokban.

Felhasznált irodalom: Berry Verhoef: Sörök enciklopédiája. Pécs. Alexandra Kiadó, 2010.