Az árpa mellett mindig is a búza volt hagyományosan a sör alapanyaga. A történelem során gyakran az döntötte el, hogy egy serfőző mester árpából vagy búzából dolgozott, hogy melyik gabonafajta termett a vidéken, vagy melyiket volt könnyebb beszerezni. A német serfőzők régen például kizárólag búzát használtak – ezzel szemben ma éppen ők állítják elő a legkiválóbb búzasöröket –, ezzel szemben a belga mesterek viszont volt, hogy csak búzával dolgoztak, mert ők azt tudták könnyebben beszerezni. Manapság annyi nehézség adódhat a búzából való sörkészítés esetében, hogy ha valahol egy adott évben rosszabb a termés, és a söripar és a sütőipar is helyi búzából dolgozik, akkor a sütőipar élvez elsőbbséget, és a sörfőzdéknek csak a búzafelesleg jut. A serfőzési eljárás során a búzával nehezebb a munka, mint az árpával, mivel nincs olyan kemény héjuk, így sérülékenyebbek. A német búzasörökhöz malátázott búzát használnak, míg a belga búzasörök és a lambic típusú sörök malátázatlan búzából készülnek. A sörfőzéshez a búzát legtöbbször malátázott árpával együtt használják, mivel nagyon magas a fehérjetartalma, ezért nehéz belőle igazán tiszta főzetet készíteni. A búza megnöveli a sörök testességét és élénkségét, valamint megkeményíti a sör habját. Bizonyos sörök esetében kizárólag ez utóbbi hatása miatt adnak búzát az alapanyagokhoz.

Felhasznált irodalom: Berry Verhoef: Sörök enciklopédiája. Pécs. Alexandra Kiadó, 2010.