Immár a bajor szabadság a tét A berlini döntést óriási felháborodással fogadták a bajorok. A politikai vita már nem a sörkertek nyitva tartásától szólt, hanem az egyesített Németország, München és Berlin viszonyát feszegette. A feltüzelt helyi közvélemény azt mondta, nem fogják feláldozni a nagy hagyományú sörkertjeiket, csak mert a központi kormány azt követeli. Az új jelszavak immár nem a sörözőkről szóltak, hanem arról, meg kell védeni Bajorország ősi kultúráját és hagyományait, és hogy Bajorország szabad állam. Fellángoltak a német népcsoportok közötti hagyományos ellentétek is. A müncheniek felháborodtak azon, hogy a poroszok, akik nem éppen az életörömükről híresek, bele akarnak szólni a bajor sörkultúra alakításába. Megkezdődött egy Berlinbe tartó tiltakozó traktoros felvonulás szervezése is, amire azonban az új sörkert-rendelet miatt már nem került sor. Kiderül, mi fán terem egy sörkert A bajor kormány még a nyári sörkert-szezon elindulása előtt, 1999. áprilisban gyorsan elfogadott egy új szabályozást, amely lényegében semmin sem változtatott, de megadta Berlinnek, ami Berliné. Nem világos, mi az a sörkert? Tessék: az új rendelet szerint olyan hely, ahol az asztalok fák alatt vannak, és ahová a vendégek maguk hozzák az ételt amit fogyasztanak, helyben csak az italt veszik – ez különbözteti meg a sörkerteket az éttermek kerthelyiségeitől. Nincsen pontos zajszint határ? Legyen: a sörkert 5 decibellel lehet hangosabb a környezeténél. És egyébként minden marad ugyanúgy: Bajorországban a sörkerteknek továbbra is joga van este 11-ig nyitva lenni. Az egyes városok dönthetnek hosszabb nyitva tartásról is – így legtöbb müncheni kerthelyiség éjjel 1-ig is nyitva van. Az új rendelet nyomán elültek az indulatok, és a bajor sörkert forradalom végleges győzelmet aratott. És mi a helyzet a WaWi sörkertjében, ahonnan elindult a forradalom? Megtartották az eredeti nyitva tartásukat, és este fél 10-ig még élő zenekar is játszhat a kertben.

79. Sörlázadások – A bajor sörkert forradalom 2.
A fél 10-es csendrendelet ellen szervezett tüntetésen, 1995. május 12-én minden várakozást felülmúló tömeg, körülbelül 25 000 ember jelent