Az egyik greymouth-i kocsmáros, Paddy Keating a helyzetet láva úgy döntött, hogy kihasználja a váratlanul megnyílt piaci rést, és ő továbbra is 6 pennyért adja majd a pohár sört.

A bojkott láthatóan működött. Most már csak az volt a kérdés ki bírja tovább: a kocsmárosok vendég nélkül, vagy a munkások sör nélkül?

Attól tartottak, hogy ha csak egy vagy néhány söröző emel árat, a vendégeik egyszerűen átpártolnak a versenytársakhoz.

A sörlázadásokkal foglalkozó sorozatunk utolsó részében egy olyan konfliktust mutatunk be, ahol a fogyasztók erőszakmentes eszközökkel érték el a céljukat.

A zavargás másnap bekerült az országos hírekbe. A diákok nem igazán voltak büszkék a történtekre, a sörzavargást nehezen lehetett beilleszteni a polgárjogi küzdelmek nemes hagyományai közé.

A többnyire chicagói illetékességű, ünneplő diákok kisebb zavargásba kezdtek a campuson. Végül ledöntötték az amerikai futball pályán a góljelző póznákat, és az egyetem udvarára hurcolták őket.

A város lakói különösen nehezményezték a nagy létszámú egyetemi bulikat, amelyeket gyakran a campuson kívül, szabad ég alatt, többnyire parkolókban tartottak, több ezer diák részvételével.

Az eseményre 1984. október 3-án került sör egy amerikai egyetemi városban.

Ahogyan az egy évtizeddel korábbi müncheni események, Chicago is megmutatta, hogy a politikusoknak kétszer is érdemes meggondolniuk, hogy érdemes-e megnehezíteni a sör élvezetét.

A német menetoszlop éppen a folyón kelt át, amikor a polgármester parancsot adott a híd felvonására, hogy elvágja a tüntetőket a városközponttól.