Az élesztő sokáig nem tartozott a sör tudatosan használt alapanyagai közé. Mivel az élesztő benne van a levegőben, nem feltétlenül kell tudatosan hozzáadni a főzethez az erjesztés elindításához.

A cukor a sör egyik kulcsfontosságú alapanyaga, hiszen ez tartja életben az erjedést, a sörfőzés folyamatának lényegi részét.

A víz nem csak a mennyisége, hanem a minősége miatt is fontos: a sör jellegét elsősorban a benne található ásványi anyagok és sók határozzák meg.

Tartalmazhatott rozmaringot, koriandermagot, mirtuszt, szerecsendiót, borókafenyőt, babérlevelet, gyantát, ánizst, édesgyökeret, gyömbért, köményt és más virágokat.

Azt, hogy a serfőzőknek hogyan jutott egyáltalán eszébe, hogy a komló virágával próbálják meg a élvezetesebbé tenni a sört, nem tudjuk. Azt viszont biztosan tudni lehet, hogy az ősi finnek és a vikingek az elsők között használták.

Magyarul a sör keserű ízét adó komlót a főzés elején, az ital aromáját adó komlót viszont a főzés végén adják hozzá a főzethez.

Mindegyik komlónak megvan a maga karaktere. A serfőző mestereknek, ahhoz, hogy a kívánt sört állíthassák elő, jól kell ismerniük a különböző komlófajtákat.

A világos maláták mellett sötét malátafajtákat is használnak a sörkészítéshez. Tekintsük át őket aszerint, hogy milyen magas hőmérsékleten készítik őket.

A sörfőzéshez a leggyakrabban világos malátát használnák. Ezen a típuson belül létezik a pilseni maláta, a lager maláta és az egyszerűen világos maláta. Az eljárás során lassan szárítják a gabonát, nem túl magas hőmérsékleten, amelyet fokozatosan növelnek meg, legfeljebb 80-85 °C-ig.

Az árpa mellett mindig is a búza volt hagyományosan a sör alapanyaga. A történelem során gyakran az döntötte el, hogy egy serfőző mester árpából vagy búzából dolgozott, hogy melyik gabonafajta termett a vidéken, vagy melyiket volt könnyebb beszerezni.