Az élesztő mibenlétét csak a 19. század során fedezték fel a tudósok. Az első nagy áttörés Theodor Schwann (1810-1882) német fiziológus nevéhez fűződik

A középkorban a szerzetesek fokozatosan tökéletesítették a sörfőzés technikáját, azzal azonban nem voltak tisztában, mi okozza az erjedést. Spontán folyamatnak tekintették, a rothadás egyik formájának.

Az élesztő sokáig nem tartozott a sör tudatosan használt alapanyagai közé. Mivel az élesztő benne van a levegőben, nem feltétlenül kell tudatosan hozzáadni a főzethez az erjesztés elindításához.

A cukor a sör egyik kulcsfontosságú alapanyaga, hiszen ez tartja életben az erjedést, a sörfőzés folyamatának lényegi részét.

A víz nem csak a mennyisége, hanem a minősége miatt is fontos: a sör jellegét elsősorban a benne található ásványi anyagok és sók határozzák meg.

Tartalmazhatott rozmaringot, koriandermagot, mirtuszt, szerecsendiót, borókafenyőt, babérlevelet, gyantát, ánizst, édesgyökeret, gyömbért, köményt és más virágokat.

Azt, hogy a serfőzőknek hogyan jutott egyáltalán eszébe, hogy a komló virágával próbálják meg a élvezetesebbé tenni a sört, nem tudjuk. Azt viszont biztosan tudni lehet, hogy az ősi finnek és a vikingek az elsők között használták.

Magyarul a sör keserű ízét adó komlót a főzés elején, az ital aromáját adó komlót viszont a főzés végén adják hozzá a főzethez.

Mindegyik komlónak megvan a maga karaktere. A serfőző mestereknek, ahhoz, hogy a kívánt sört állíthassák elő, jól kell ismerniük a különböző komlófajtákat.

A világos maláták mellett sötét malátafajtákat is használnak a sörkészítéshez. Tekintsük át őket aszerint, hogy milyen magas hőmérsékleten készítik őket.