Ma azonban a legtöbb sörfajtát tisztán átlátszó formában fogyasztják, ezért hátra van még egy utolsó szűrés, amely eltávolítja az élesztő maradványait és a fehérjedarabkákat a sörből.

Miután a sörkészítő befejezte a sörcefre erjesztését, az új sört hosszabb ideig a megfelelő hőmérsékleten kell tárolni, amíg eléri a kívánt állapotot. Ezt nevezik a sör kondicionálásának.

Annak ellenére, hogy a sörfőzés művészete a nevét a folyamat egy másik lépéséről, a sörcefre főzéséről kapta, a sörkészítés legfontosabb szakaszának mégis az erjesztést tekinthetjük.

A főzés végén a sörcefre meglehetősen zavaros folyadék, amiben fehérjerészecskék, illetve a főzés végén hozzáadott komló darabjai úszkálnak. A sörrel végzett további munka előtt ezért a sörfőző mesterek leszűrik a főzetet.

A cefrézés után a malátalé még egy zavaros állagú keverék, amelyben lebegő szilárd darabkák úszkálnak, a maláta olyan maradványai, amelyek nem oldódtak fel a melegítés és a forrázás során.

A maláta előkészítése, aszalása és megőrlése után a sörkészítési eljárás következő lépése a cefrézés.

A malátázási folyamat végén, amikor az enzimek már aktivizálódtak, de a növény még nem használta fel a cukortartalékát, meg kell állítani a csírázást. Ez a célja a maláta aszalásának.

A modern serfőzésben kétféle erjesztési eljárást használnak: a felső és az alsó erjesztést, amelyet meleg és hideg erjesztésnek is neveznek.

Az élesztő mibenlétét csak a 19. század során fedezték fel a tudósok. Az első nagy áttörés Theodor Schwann (1810-1882) német fiziológus nevéhez fűződik

A középkorban a szerzetesek fokozatosan tökéletesítették a sörfőzés technikáját, azzal azonban nem voltak tisztában, mi okozza az erjedést. Spontán folyamatnak tekintették, a rothadás egyik formájának.